Zenés, táncos programmal készültek a vendégek

A Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály meghívására május 25-én betegtalálkozóra érkeztünk Dénesfára. Mindig nagy örömmel teszünk eleget a meghívásnak.

Jelenleg 86 ágy áll a betegek rendelkezésére Dénesfán. 1954 óta munkaterápiás illetve rehabilitációs kórházi osztályként működik. A betegek részére foglalkoztatás terápiát biztosít az osztályon és a 18 hektáros természetvédelmi területen. A kert angolpark jellege ma is jól látható. Faállománya igen gazdag, 41 fenyő és 128 lombos és cserje faj díszíti. Az öreg parkban nem ritkák a 350-400 éves tölgyfa matuzsálemek.

Vetélkedőkkel, sportprogramokkal és finom ebéddel várták az érkezőket

A „Zsongás 2017” elnevezésű kapuvári rendezvényen a Győr-Moson-Sopron megye fogyatékkal élőkkel foglalkozó kilenc intézményét látták vendégül a helyi sportcsarnokban.

„Soha ne nézz szánakozva engem,
Én is az élet szépségét zengem.
Lenn a mélyben összeér a lelkünk,
Isten hívására egyszerre keltünk.”

(Urgyán Tibor György)

A Nyitott Kapu-Vár Térségi Szolgáltató Központ társulási formában látja el a Fogyatékosok Nappali Otthonának működtetését és kapcsolatot tart a megye fogyatékosokat foglalkoztató intézményeivel. Közösségi programok szervezésével, valamint lebonyolításával színesebbé teszik ellátottjaik mindennapjait. Ennek egyik állomása a „Tavaszi zsongás” című megyei találkozó, amin 4. alkalommal vettünk részt április 21-én.

A bánat és a boldogság is megszólalt a líra nyelvén

A nagylózsi Idősek Otthona csatlakozott az Arany-emlékévhez,megemlékezésüket összekapcsolták a költészet napjával.

Ez évben ünnepeljük Arany János születésének 200. évfordulóját. Az ünnepségsorozatot a költő születésnapján március 2-án nyitotta meg a költő szülővárosában Nagyszalontán Áder János Magyarország köztársasági elnöke. Több erdélyi és magyarországi településen is folyamatosan zajlanak a megemlékezések nagy költőnkről.

A nagylózsi Idősek Otthonában csatlakoztunk ehhez a mozgalomhoz, és megemlékezésünket összekapcsoltuk a költészet napjával.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ Időskorúak Otthonába az agyagosszergényi és a nagylózsi katolikus hívők adománya érkezett 2017. április 11-én.

 

„Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít." (Ralph Waldo Emerson)"